Íme egy kis kedélyborzoló történet: a Csíkszeredában állomásozó hegyivadászdandár parancsnoka elrendelte, hogy a tűzoltók helyezzék vissza a vörös csillagot a város központjában álló obeliszkre. A tűzoltók előkapták a létrát és gyorsan vissza is pakolták a cuccot, hogy aztán másfél órával később levegyék. Kisvárosi paródia satu paraszttal.
A választóknak kötelező lesz szavazniuk – erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet a szenátus elfogadott a minap. Nehogy azt higgye valaki, hogy a felsőházban komoly szakmai vitát folytattak a témáról, majd megfontoltan szavaztak. Nem Romániában élnénk, ha így történt volna.
Anyukám az a típusú asszony, akit nem hatnak meg a kis pártocskák, és nagypofájú fiával ellentétben lelkesen eljárogat szavazni. Úgyhogy ne hazudjatok a szemébe.
Megvolt az ünnep, a nép hazament. A szónokok harsogó szavait elfújta a szél, szanaszét szórva az üzenetek lényegét. Mi azért összeszedtük a töredékeket és egybeillesztve tálaljuk őket. Azt azonban figyelembe vettük, hogy a sok kusza körmondat és szóvirág miatt a lényeg időnként homályba maradt, ezért szigorúan a mondanivalókra szorítkoztunk, csak az üzenetek magvát ragadtuk ki. [...]
A Facebookon háborog csokorba verődve jó néhány fehérnép, mert nőnapra nem a szokásos Isten éltesse a nőket, boldog nőnapot, virágot a virágnak meg hasonló közönséges szövegű üdvözletet kaptak a tanácselnöktől, hanem egyértelmű helyrerakást.
Igazi bicskanyitogató történet ez a marosvásárhelyi. Kiment néhány száz román egyetemista tüntetni a magyar kollégáik érdekében. Megható szolidaritás, mi? Akkor mondom másképp: kimentek tüntetni az ellen, hogy a magyarok anyanyelvükön tanulhassanak az orvosin.
Talán eltört a szennyvízvezeték, de az is lehet, hogy csak eldugult. A lényeg az, hogy a szarlé vígan elindult a sétálóutca kellős közepén és a hóban-jégen hömpölyögve lezúdult a lépcsőkön, majd csendes méltósággal elterült a téren. Mint, amikor a politikus célba ér.
Emil Boc enyhén szőrös seggét mutatták a tévében. Új korszak köszöntött ezzel a tévéfüggőkre, a lenge öltözetű leánykákat felvonultató lecsó műsorok után miniszteri domborulatokat bámulhattak az igényes nézők, akiknek a döntő többsége Boc-nak eddig csak a másik felét láthatta a képernyőn.
Emil Boc szó szerint lemondta a kormányt. Ez azért meglepetés. Na jó, tele van az egész Románia szakértőkkel, akik előre megmondták, hogy ez lesz. Csak nem éppen ezt és nem éppen így jósolták. Az elégedetlen tömegek most bizonyára boldogok, de ez az érzés napokon belül elmúlik. Igazából csak egy ember lesz hosszasan [...]
Na tehát, az Alkotmánybíróság végre kinyögte, mi a baja a választások összevonásával. Hát az, hogy ellentmond az alkotmánynak, az úgy nem állja, hogy kormányzati felindulásból meghosszabbodjanak a helyi önkormányzati mandátumok. Van még egyéb is, amivel ofszájdban kapták a törvényt, de a fenti a leglényegesebb. Erre fel most azon agyalnak a kisebbik kormányerő tagjai, hogy valahogy [...]
Ilyesmiről írunk
összefogás ANI autonómia bűnözés baleset basescu Borboly Csaba botrány brüsszel cigányok Csíkszereda dna egészségügy fűtés gazdaság Hargita Népe hoki képviselő közlekedés kampány konfliktus kormány korrupció Krónika média magyar-román Marosvásárhely mogye oktatás Ráduly Róbert Kálmán rmdsz sajtó sajtószemle statisztika Székelyföld szenátor szenátus távfűtés törvénytervezet tüntetés tanügy tiltakozás Udrea választás választásokEzt gondoljátok ti
- menasag said Ló(fő)citrom: Szerintem ha annyit rágódott rajta, akkor meggondolta azt a felét is. Amúgy igazat adok neki a szakállassal kapcsolatban, mert sok-minde...
- Ló(fő)citrom said Bela: írjál jobbat, tökfej. Lehetőleg ékezetekkel. Teljesen szívesen lehozzuk itt. Florin: próbálj vitatkozni ezzel az egyoldalú, diszkriminatív kijel...
- B Bela said Borzaszto ocska es feluletes elemzes!!!
- menasag said Az a helyzet, hogy vállalta amit mondott…szóval akkor most mi a hézag ?
- Florin Bondor said “Nézzünk magunkba, s mondjuk ki: azért, mert pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni, hogy megfeleljenek. A tipikus székely ember nem tud (jó...
- Lóbanán said L.L. nem nagyon a halottad?…de hiszen él a hitvány, így nem is lehet.
- Hagymási said Már láttam ! Anyád
- secui38 said Kedves vásárhelyért kampányoló paraszt testvér! Kár volt értékes idődet ilyen buta cikkecske megírására pocsékolnod. Baromfalva lakosaként úgy gondolo...
- egy angyal said Itt egyáltalán nem húszezewr eurókról, közbeszerzési konvenciókról és lakásfelújításról van szó kedveseim. Kicsit kotorjatok fel az emlékeket, s mindj...
- Portik Lorand said Az igen tisztelt Szerzo Urhoz szolnek: Kikerem magamnak a letaknyosozast! En nem hetvenkedek, de ha valaki kozepszerunek titulal annak bemosok egyet....
Doszár
- 2012. május (2)
- 2012. április (3)
- 2012. március (3)
- 2012. február (6)
- 2012. január (4)
- 2011. december (9)
- 2011. november (8)
- 2011. október (9)
- 2011. szeptember (10)
- 2011. augusztus (4)
- 2011. július (6)
- 2011. június (5)
Béjelentkezés












