Nem vagánykodni akarunk, de szeretnénk emlékeztetni, amit ez a Tulipédia nevű kampányprojekt most tálal, arról itt, a Citromban még akkor, tavaly decemberben beszéltünk. Az, hogy ez a történet most előbukkan, alig pár nappal [...]]]>

Választási plakát 2008-ból

Megszerezte a háttérstáb a „betiltott interjút”, s fel is használja. Pedig akkor volt aktuális, most csak kampányfogás.

Nem vagánykodni akarunk, de szeretnénk emlékeztetni, amit ez a Tulipédia nevű kampányprojekt most tálal, arról itt, a Citromban még akkor, tavaly decemberben beszéltünk. Az, hogy ez a történet most előbukkan, alig pár nappal a helyhatósági választások hivatalos kampányának megkezdése előtt, annak minden vonatkozásában csak kampánycélja lehet. Pedig jobban szeretném, ha a közélet az mindig tisztulna, ne csak a kampányban tennénk rá ilyen, többé-kevésbé sikeres próbálkozásokat, amikor inkább a politikai ellenfelek lejáratása a cél, mint az igazi megtisztulás.

Az interjú tehát íme, olvasható. A Tulipédia „rejtélyes” szerkesztői az „interjúalany” Ráduly friss álláspontját is közlik, ami lefordítva annyit tesz: nem biztos, hogy ezt mind én mondtam, de jókat mondtam. Tény és való: sok olyan gondolatot tartalmaz a szöveg, amelyek többek fejében megfogalmazódtak már. De játsszuk el egy kicsit, csupán a vita kedvéért, az ördög ügyvédjének szerepét.

Azzal nem nagyon lehet vitatkozni, hogy a közigazgatás elég lehetetlen helyzetbe került, s a bérek csökkentek. Ezt a gondolatot azonban rögtön követi a szekusokra vonatkozó: „a városban és a térségben több szekus dolgozik, mint mondjuk városházi alkalmazott vagy rendőr” – mondta állítólag a szeredai polgármester. Jobb lett volna, ha számszerűsít, de ez a közlés milyensége miatt persze lehetetlen, hiszen titkos, hogy hány titkosszolgálati alkalmazott dolgozik Csíkszereda területén. Magam is ismerek egy párat, sőt, azt is sejteni lehet, hogy a sajtósok közül kik azok, akik „beköpnek”. Hogy mégis miért nem értek egyet a „szekus” kifejezéssel? Tudjuk, hogy megfigyelnek, tudjuk, hogy néha le is hallgatnak – néha már viccelünk is ezzel. A lényeges különbség, hogy mit kezdenek a „szekusok” az így begyűjtött információval. Eddig még ugyanis államellenes véleményünk vagy cselekedeteink miatt nem ébredtünk fel a Szeku székhelyén pofonok zuhatagában, s nem döngetik szét a májunkat, miközben éjszaka lődörgünk haza esetleg a kocsmából. Nem, a titkosszolgálat manapság tényleg titkos – nem tudjuk, mit tud, miért tudja, s mit fog kezdeni vele. Ezért nem szeku. Hogy jobb-e ez vagy rosszabb? Tudja a fene.

Bármi is legyen erre a válasz, az biztos, hogy amennyiben Ráduly tényleg elmondta a Hargita Népe egy újságírójának ezeket a dolgokat, nem annyira a szekusokra, mint inkább azokra a „a gerinctelen, semmiházi” alakokra volt kiborulva, „akik soha az életben még a közösségért semmit nem tettek”.  Vagy ezek a szekusok? Vajon véletlen volna, hogy néhány mondattal később Ráduly – állítólag – a következőképpen fogalmazott: „azt sem tartom természetesnek, hogy az RMDSZ-en belül olyan emberek, akik még semmit nem tettek le az asztalra – ifjabb Hajdu Gáborral az élen – két és fél éve azon munkálkodnak, hogy átvegyék a hatalmat a városban”. Az áthallás, úgy gondolom, eléggé magától értetődő.

Az is a városvezető feltételezett kiborulásának lehet a jele, hogy állítólag ezt mondta: „Természetes-e, hogy a városban, ha valaki román, azonnal állást kap, és a XXI. században természetes-e az a tény, hogy valaki, ha a többséghez tartozik Romániában, Székelyföldön mindjárt lakáshoz és lehetőséghez juttatják? Ide ezek az emberek csak főnöknek jönnek.” Ha ezt mondta a polgármester, akkor nyilván túloz, hisz én is ismerek olyan románt, aki nem főnök, sőt olyat is, akinek nincs állása. De a fontosabb kérdés: polgármesterként mondhat ilyet Ráduly? Hisz ha mondott volna ilyet, s ez megjelent volna egy teljesen „hivatalos”, megerősített interjúban, akkor nem lenne más választása, mint lemondani. Egy város közösségének vezetője ugyanis nem gondolkodhat ilyen kirekesztő módon, s még ha ezek a gondolatok közszájon is forognak, a közélet nyilvános porondján konzekvencia nélkül nem lehet ezeket kimondani.

Miért nem? Azért, mert nem biztos, hogy igazak. Vagy nem éppen így igazak, illetve így elmondva nem képezik a teljes igazságot. Ennek a kérdésnek sok ága-boga van, mondaná a székely ember. Miért nem tud ugyanis az átlagos székely ember vezetőként elhelyezkedni a bankokban, intézményekben, hivatalokban, rendőrségnél stb. stb.? Nézzünk magunkba, s mondjuk ki: azért, mert pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni, hogy megfeleljenek. A tipikus székely ember nem tud (jól) románul – ez már kizáró ok.  Azon kívül nem eléggé felkészült, nincs megfelelő végzettsége. Vagy azokon a helyeken, ahol esetleg “tejelni” kell, nincs elegendő tőkéje, mert nem örökölt, mert a szüleinek sincs pénze, esetleg volt pénze, de már elfogyott az erdő s a pénz is el lett költve. A nyelvtudással rendelkező, felkészült, tőkeerős székelyjeink pedig, lássuk be, nem nálunkfele koptatják jellemzően a flasztert, hanem Pesten, Stockholmban, Chicago-ban.

Aztán hogy a nagyszakállú püspök irányítja-e az egész államapparátust, erről esetleg azokat az, egyelőre még többségben levő magyar intézményvezetőket kellene megkérdezni, akik az államapparátust alkotó intézményeket vezetik, élükön Ladányi László prefektus úrral – eddig nem nagyon halottam őket panaszkodni a püspöki intervenciók miatt.

Az állítólagos interjúban Ráduly Róbert önmérsékletre és önvizsgálatra int – ha valóban ő adta akkor ezt az interjút, akkor éppen az interjú lenne bizonyíték arra, hogy saját magára nem tartotta érvényesnek ezt az intést.  Viszont ha arra gondolunk, hogy a nép, az istenadta nép jó része ugyanúgy vélekedik bizonyos dolgokról, mint a beszélgetésbeli Ráduly, akkor ha ő adta az interjút, ha nem, a kampánystartban levő igazi Ráduly most jó nagyot kaszál imázsban a háttérstábnak köszönhetően. Pedig nem is az ő háttérstábja.

Választani nemcsak jog, hanem kötelesség is – érvelt a tervezet egyik beterjesztője. Tudor [...]]]> A választóknak kötelező lesz szavazniuk – erről rendelkezik az a törvénytervezet, amelyet a szenátus elfogadott a minap. Nehogy azt higgye valaki, hogy a felsőházban komoly szakmai vitát folytattak a témáról, majd megfontoltan szavaztak. Nem Romániában élnénk, ha így történt volna.

Választani nemcsak jog, hanem kötelesség is – érvelt a tervezet egyik beterjesztője. Tudor Ciuhodaru, az UNPR nevű, bázis nélküli minikormánypárt tagja, aki korábban a szociáldemokratákat és a konzervatívokat is boldogította, illetve Mircia Giurgiu, független, a PDL korábbi tagja az értelmi szerző. Olyan arcok, akik a politikai ingázáson túl egyebet még nem tettek le az asztalra. Amúgy, már rég vita tárgya, hogy legyen-e kötelező a voksolás, vagy maradjon meg az egyszerű jog, amelyet ha akar, érvényesít a választó, ha nem, hát nem. Órákig lehetne ragozni a témát.

Hogy éppen a választások előtt jutott eszében ennek a két bohócnak, hogy tervezetet hányjanak össze az ötletből, nyilván nem véletlen. Szükség van a jelentős hányadot kitevő bizonytalan pártpreferenciájú voksolok tízezreire, hátha az utolsó percben még meg lehet etetni őket valami marhasággal. Csakhogy a bizonytalan, illetve közönyös szavazópolgárok berángatása a szavazófülkébe a jelen helyzetben egy kicsit olyan, mint amikor a rabló a kifosztott áldozat cigarettájából megkínálja magát, majd még tüzet is kér. A tervezettel kapcsolatosan a másik rablóbanda, nevezetesen a képviselőház hozza meg a végső döntést.

Nincs még eldöntve tehát véglegesen ez a dolog, de máris röhejes. És jellemező erre az országra. A szenátorok ugyanis úgy fogadták el a tervezetet, hogy nem szavaztak. Az úgynevezett hallgatólagos eljárással suhant át a felsőházon, merthogy éppen nem volt kvórum. Na szóval, azok köteleznének bennünket szavazásra, amit ők hülyére megfizetve képtelenek megtenni.

Rettegve várom a pillanatot, amikor ismét szeretőkről, ellopott milliárdokról, homoszexuális kapcsolatokról és hasonlókról fogok [...]]]>

Ollókezű Borboly, a Csaba

Úgy néz ki, nem ússzuk meg ezeket a választásokat sem mocskolódás, negatív kampány nélkül, ennek első előjele a felavattam.ro, a Szász Jenő-féle félig pesti szamizdatok internetes utódja, amelynek láttán a jóember nem tudja, hogy kínjában röhögjön-e vagy maradjon az egyszerű hányingerrel.

Rettegve várom a pillanatot, amikor ismét szeretőkről, ellopott milliárdokról, homoszexuális kapcsolatokról és hasonlókról fogok tudomást szerezni politikusokkal kapcsolatban így választások előtt, mert a jelek szerint idén ezekre is lesz példa. De egye fene: ez a felavatós honlap még legalább vicces és jópofa próbál lenni, s igaz ez még akkor is, ha kitalálói olyan sok munkát, „koncsepciót” nem fektettek bele: csupán március 30-án vásárolta meg egy magánszemély a domain-nevet, a honlapot az ingyenes wordpress-platformon egy előre megadott és ugyancsak ingyenesen felhasználható sablonra építették fel, csupán a háttér-grafikát és a fejlécül szolgáló ollókezű Borboly montázst kellett tulajdonképpen kitalálni, megalkotni. (Oké, azért a plakátok azért ütnek, főleg, hogy nem csak virtuálisan léteznek!) A téma, mit mondjak, adja magát, tényleg alig telt el nap az elmúlt években, hogy a szerkesztőségek, újságírók elektronikus postaládáját ne töltse meg a „sajtószolgálat” egy-egy beszámolója valami sikerről, avatásról, átadásról, a névtelen honlapgazdának hosszú hónapokra elég muníciója lehetne még ezekből a fotókkal is bőven ellátott sajtóanyagokról (így nem is nagyon értem, mi szükség volt a legelső bejegyzéshez a Székelyhonról lopni a képet).

Annyi biztos, hogy a felavattam.ro révén Borboly Csaba felavatós akciói most némileg több publicitást kapnak, mintha csak a Hargita Népe és udvarhelyi kampánymutációjának szerkesztői kellene kötelezően lapjaik hasábjaira beerőszakolják a „sajtószolgálat” produktumait. Sőt, még az is megfordul a fejemben, hogy ez a látszólag Borboly Csaba ellen irányuló negatív kampány célja tulajdonképpen Borboly Csaba melletti pozitív kampány, a „megvalósításokra” való rávilágítás, célszemélyünk iránti szimpátia keltése ésígytovább, ésígytovább. Sőt, ha nem Demeter Szilárd lett volna az első, aki ezt a produktumot a Facebookon hamarább megosztotta volna, meg is volnék győződve az előbbi elmélet helyességéről, mert aztán rövidesen Borboly kifogástalan helyesírással meg is nyilatkozott ugyancsak a Facebookon a honlapról, Kovács Péter gyorsan hozzászólt a bejegyzéshez, mindketten a  megvalósításokat domborítva ki:

A családomat ért folyamatos támadások, feljelentések után én már semmin sem lepődöm meg. Ezen sem. Kicsit örvendek is annak, hogy a Székelyföld elmúlt négy évi teljesítményét, munkáját lejárató kampányban új, a korábbinál ötletesebb elemek jelennek meg. Annyit kérek ezektől az ismeretlen, név nélküli uraktól, hogy nagyon azért ne nézzék le a Székelyföld, Hargita megye lakosságának, vállalkozásainak és önkormányzatainak teljesítményét. Nem szép arra az asztalra piszkítani, ahonnét az ember enni kap. Remélem azt is, hogy lesz annyi könnyed önkritikája a weboldal készítőinek, hogy saját maguk teljesítményének bemutatásához legyártják a nemcsinaltunksemmit.ro weboldalt.
Borboly Csaba, Facebook

A honlapot nézve azon gondolkoztam, hogy mennyire kétségbeesettek lehetnek azok, akik arra építik az ellened irányuló negatív kampányt, hogy vannak eredményeid, illetve mindenhol jelen vagy…
Kovács Péter, Facebook

Hogyne lenne gond egyeseknek, hogy valaki sikeresen dolgozik, hiszen így kiderül, hogy ők semmit nem tettek, nem tesznek és nem is fognak soha, csak ilyen… valamiket, amelyek úgy is visszaütnek rájuk…
Kulcsár-Székely Attila, Facebook

Meg aztán az is furcsa, hogy miképpen tudta Borboly Csaba rögtön az elsők között kétszer is lájkolni a honlapot?

Na de tessék: most jövök rá, hogy ezzel a bejegyzéssel és a Facebook-hozzászólások beidézésével én is éppen ennek a kampánynak a népszerűsítéséhez járulok hozzá. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy Borboly ellen vagy Borboly mellett?

Viszont az is a elnök úrhoz kapcsolódó infó, amire Thamó Csaba MPP-s politikus e-mail-ben hívta fel a napokban a közérdemű figyelmét, s ez már kevésbé vicces. Történt ugyanis, hogy a román kormány április 3-ai ülésén a tartalékalapokból kinyomott közel 650 millió lejt az önkormányzatoknak a költségvetésük úgynevezett „kiegyenlítésére”. Az önkormányzatok helyett azonban pontosabb volna „bizonyos önkormányzatok” kifejezést használni. Thamó Csaba Udvarhelyszéken nézett körül, ott az MPP-s vezetésű Bögöznek, Székelyderzsnek, Farkaslakának, Kápolnásfalunak és Szentábrahámnak 40–80 ezer lej jutott, a független polgármesterrel rendelkező Zetelakának 160 ezer, míg a többi település esetében a tipikus kiutalandó összeg  160–240 ezer lej közötti. Jobban elmélyedve a táblázatban további érdekességeket lehet felfedezni. A költségvetések „kiegyenlítésére” a nagyobb büdzséjű városoknak ugyanis nem nagyon szoktak utalni, Székelyudvarhely és Csíkszereda most azonban kivétel, a csíkiak 240, az udvarhelyiek 400 ezer lejjel szerepelnek a táblázatban, de ami még érdekesebb, hogy az MPP-s Gyergyószentmiklósra és Tusnádfürdőre, a „román” Balánbányára és Maroshévízre ebből a keretből egy fitying sem jut, miközben Szentegyháza 280, Székelykeresztúr 320 ezer lejjel szerepel: ezúttal még a látszatra sem ügyeltek az illetékesek. S ha azt hinné az ember, hogy viszonylag kis összegekről lévén szó felesleges ennyit rágódni felettük, akkor fogózkodjanak meg jól: Sepsiszentgyörgyre most ebből a keretből 3.360 ezer, azaz 3,36 millió lejt juttatnak, miközben összehasonlításul Kolozsvár és Marosvásárhely 2-2 millió, Craiova pedig 3,5 millió lejt kaszál. Vagyis: a barátok között is vannak barátabbak és kevésbé barátok, s az ellenségek között is vannak olyanok, akikre jobban haragszunk s olyanok, akikre kevésbé.

De barátok és ellenségek között azért még így is tiszta, pénzben mérhető a határvonal. Csak aztán a választások után ne csodálkozzunk, ha itt a Székelyföldön az új hatalomnak mindannyian ismét ellenségei leszünk.

Gyerekkoromban egyik kedvenc időtöltésem volt „utazni” a térképen: tudják, amikor beletemetkezik az ember a színes részletekbe, az utakat jelző piros, vasutakat ábrázoló fekete [...]]]> Emlékeznek még az Udvarhely, a székely főváros szlogenre? Most újabb mákvirág akadt, aki meglovagolná az olcsó lokálpatriotizmust, magának követelve a „székely főváros” címet, mégpedig a változatosság kedvéért Sepsiszentgyörgy új mandátumért kampányoló első embere.

Gyerekkoromban egyik kedvenc időtöltésem volt „utazni” a térképen: tudják, amikor beletemetkezik az ember a színes részletekbe, az utakat jelző piros, vasutakat ábrázoló fekete vonalakat követi, s a településeket jelző különböző köröknél, négyzeteknél meg-megáll, s ábrándozik. Akkoriban a térképészek a lakosságszám szerint kategorizálva a településeket, ahogy nőtt a lakosság, úgy változtatták a jelet: az egészen jelentéktelen, kis porfészek volt egy szar kis pont, a kicsivel nagyobb koszfészek egy kör, a fontosabb város két kör, a még fontosabb a négyzet és így tovább.

Talán ilyen virtuális utazások, gyerekkori ábrándozások ihlették meg Székelyföld bámulatosan ostoba és ötlettelen politikusait, amikor egyik a másik után sorba állva kampányidőszakban maguknak, vagyis saját kis porfészküknek követelik Székelyföld fővárosa címét: mintha ettől a sovány kört négyzetre, a kisbetűs megnevezést nagybetűsre vagy ki tudja, verzál, kövér és dőlt betűs változatra tudnák cserélni a nem létező tartomány nem létező térképén.

Vajon ennyire butának nézi saját választóit most Antal Árpád? Ennyire rövidnek a polgárok memóriáját, hogy ne emlékezzenek Szász Jenő szlogenjére? Vagy szerinte annyira hülye a nép, hogy eltelik a szíve büszkeséggel, ha alaptalanul dobálózva a kifejezésekkel, saját települését a szomszéd szemétdombjánál fontosabbnak gondolja, s ezért hálásan ütögeti majd a szavazólapra a pecsétet?

A Székelyföld fővárosa cím, nem lévén ilyen nevű közigazgatási egység, természetesen hivatalosan nem létezik, de tudjuk, hogy attól még a hagyományokban él. A hagyományok szerint azonban Székelyföld fővárosa, a székely főváros cím Marosvásárhelyt illeti meg, s ha valaha lesz Székelyföld nevű közigazgatási egység, annak székhelye Marosvásárhelyen lesz, akárki akármivel is szeretne kampányolni: s ezt mások mellett éppen Szász Jenő is leszögezte nemrég, egyúttal teljesen kiüresítve saját korábbi szlogenjét s segget csinálva szájából.

Sajnos azonban úgy látom, ezek a politikai partizánakciók abból a szempontból indokoltak, hogy némileg hatásosak: a nép, az istenadta nép attól függetlenül képes hajba kapni azon, hogy Udvarhely-e vagy Csíkszereda a nagyobb főváros, hogy a helyes válasz az, hogy Marosvásárhely. Lám, most Sepsiszentgyörgy is fel akar kapaszkodni erre a ganyédombra, miután azt hihettük volna, hogy megelégszenek az „ ifjúsági és kulturális főváros” címmel: ez a kezdeményezés akár jópofa, szimpatikus és kedves is lehetett volna, ha el nem cseszik most ezzel a székelyfővárosos balfaszsággal.

Mert tisztelt választók és választottak, legyen tiszta: Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely és bármelyik taknyos kisváros, amelyik fővárosi címekkel illetné magát, csak a provincializmusban, a középszerűségben és a hetvenkedésben centrum, regionális és országos vonatkozásban is csak egy tyúkszaros kis pötty a térképen. De éppen ettől jobb itt, ezért szeretünk itt élni.  S Antal Árpád polgármester úrnak pedig üzenem, hogy jelenleg a világ legnagyobb koszfészke 32 millió lakossal Tokió, Japán fővárosa: többen laknak benne, mint Romániában és Magyarországon együttvéve. Na az egy centrum: a földgolyó egyik legfontosabb központja politikai, gazdasági, kulturális, tudományos értelemben egyaránt. Nézzen esetleg ott körül ahhoz, hogy rájöjjön, milyen is egy igazi főváros. S hozzon esetleg magával néhány értelmesebb tanácsadót is.

Ledolgozott va’ négy évtizedet, kap is érte kb 750 lejes nyugdíjat. Az összeg korábban valamivel több volt ugyan, de csak azelőtt, hogy TI nem engedtétek a kis nyugdíjak csökkenését. [...]]]>

Fotó: Krónika

Anyukám az a típusú asszony, akit nem hatnak meg a kis pártocskák, és nagypofájú fiával ellentétben lelkesen eljárogat szavazni. Úgyhogy ne hazudjatok a szemébe.

Ledolgozott va’ négy évtizedet, kap is érte kb 750 lejes nyugdíjat. Az összeg korábban valamivel több volt ugyan, de csak azelőtt, hogy TI nem engedtétek a kis nyugdíjak csökkenését. Merthogy időközben a 810 lejes nyugdíjával beleesett a nábob kategóriába és miközben TI a nyugdíjakat védtétek, az egyik kollégátok egészségügyi hozzájárulás címen lekerekített némi pénzt a járandóságából. Már várom, mikor kérdezi meg tőlem, mondd csak fiacskám, nekem tényleg nagy nyugdíjam van? Szerintem nem fogja megnyugtatni a válasz, hogy a 810 lej nem volt kis nyugdíj, annak szintjét ugyanis nem a vásárlóerő, hanem jól kereső közgazdászok szokták meghatározni. Érdekes egyébként, hogy nyugdíjasként egészségbiztosítást fizet abból a viccnyugdíjából, az orvosnál – ha huszonegyediknek érkezik – mégis azzal fogadja a doki, hogy az a baj, néni, már nem írhatok fel önnek ártámogatott gyógyszert, mert kimerült a keretem, csak teljes árú készítményről lehet szó. Ami egyébként is mindegy, mert a patikában úgyis szembe röhögnék a félig támogatott receptjét. Úgyhogy vállaljátok fel ezt is ügyesen, nemes cselekedet lenne, végtére is nektek is érdemetek, hogy ez a helyzet.

Nem kételkedem, hogy sokat dolgoztatok és sok jót tettetek. Anyám és a többiek pont ezért küldtek oda benneteket. Egy dolgot azonban véssetek észbe: akikből éltek fele annyira sem hülyék, mint gondoljátok. Nagyon is jól tudják, hogy ti nem csak akkor voltatok kormányon, amikor „jó” dolgok történtek, hanem akkor is ott voltatok, amikor súlyosan el lettek cseszve a dolgok.

Féltelek benneteket, hogy mi lesz akkor, ha anyám meglátja a matricán, hogy megvédtétek a kis nyugdíjakat.

„A női lélek nem alkot, hanem megért,
nem okoskodik, hanem megérez,
nem tud, hanem megsejt.”

Ezzel a bájos idézettel [...]]]> A Facebookon háborog csokorba verődve jó néhány fehérnép, mert nőnapra nem a szokásos Isten éltesse a nőket, boldog nőnapot, virágot a virágnak meg hasonló közönséges szövegű üdvözletet kaptak a tanácselnöktől, hanem egyértelmű helyrerakást.

„A női lélek nem alkot, hanem megért,
nem okoskodik, hanem megérez,
nem tud, hanem megsejt.”

Ezzel a bájos idézettel üdvözli a hölgyeket Borboly Csaba, a honlapján is a szöveg ugrik fel. A nők viszont nem hogy a lábai elé vetnék magukat, hanem kikérik maguknak. Pedig a Hargita megyei tanács elnöke csak jót akar. Hogy tudja mindenki, hol a helye. Ha még bátrabb lenne, bemásolta volna ezt a sci-fi részletet az ötvenes évekből. Sőt, egyenesen azt is üzenhette volna, ribancok, tűnés vissza a konyhába! De nem tette. Mindössze diplomatikusan meghúzta a vonalakat.

Már csak az van hátra, hogy az általa uralt intézményekben a hölgyek azonnal lássanak neki megérteni, megérezni és megsejteni, és nem pedig alkotni, okoskodni és tudni. Elnök úr majd azt is átadja ünnepélyesen.

Irritált, nagyképű, arrogáns SZKT-tagok vonultak fel szombaton a verespataki bányaprojektet ellenző aktivisták előtt, akiket nagyon zavart az, hogy akadnak olyanok, akik ellenük tüntetnek – naná, hogy nem tudják felfogni ezt a demkrácia bajnokai.  A belinkelt cikknél különösen [...]]]>

RMDSZ-csesztető

Mivel lehet idegesíteni mostanában egy RMDSZ-est? Adjunk neki egy, a verespataki bányanyitást ellenző szórólapot.

Irritált, nagyképű, arrogáns SZKT-tagok vonultak fel szombaton a verespataki bányaprojektet ellenző aktivisták előtt, akiket nagyon zavart az, hogy akadnak olyanok, akik ellenük tüntetnek – naná, hogy nem tudják felfogni ezt a demkrácia bajnokai.  A belinkelt cikknél különösen a 8-as sorszámú hozzászólás tanulságos (eredeti lelőhelye itt), miközben maga a cikk azt közli: Borbély László környezetvédelmi miniszter nem látta szükségesnek, hogy párbeszédbe elegyedjen a tiltakozókkal.

Az SZKT előtt erdélyi magyar civilek, a Zöld Erdély Egyesület, a Zöld Székelyföld Egyesület és a Polgár-Társ Alapítvány vezérei, Kovács Zoltán Csongor, Csonta László és Potozky László – fajsúlyos, hiteles szereplői a civil közéletnek – nyílt levelet intéztek a testületnek, amelyben emlékeztették őket korábbi álláspontjukra. „Az RMDSZ 2008-as parlamenti választási programjába foglalta és megígérte választóinak:  »Határozottan ellenezzük a ciános technológiát használó bányászati tevékenységeket (figyelembe véve a megelőzés elvét, a környezetünk és természeti értékeink megóvását kívánjuk biztosítani)«. Most az RMDSZ vezetése alatt álló Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium a Verespatakra tervezett, egész Európa legnagyobb ciántechnológiás bányájának környezetvédelmi engedélyének kibocsátására készül, ahol 200.000 tonna nátrium-cianidot használnának fel. Megítélésünk szerint – a megígért alacsony ciánkoncentrációjú zagytározótól és a svédországi, nagyságrendekkel kissebb bányák mintájától függetlenül – ez a választási ígéretekkel és a szavazók megbízásával szöges ellentétben áll. (…) Tisztelettel felkérjük Önöket, hogy cselekedjenek és hozzanak a választási ígéreteiknek megfelelő döntéseket. Elvárjuk a Szövetségi Képviselők Tanácsától, hogy végre egyértelműen foglaljon állást a felvetett ciánproblémáról és oldja fel az RMDSZ választási ígéretei és cselekedetei közötti nyilvánvaló ellentmondást. Úgy gondoljuk, hogy ez a legkevesebb és legsürgősebb feladatuk, amit a választóik iránti tiszteletből, meg kell tenniük, az idei választásokra készülve” – állt a nyílt levélben, amelyet az SZKT után újabb követett.  Hallgat Verespatakról és hátat fordít választóinak az RMDSZ? – tették fel ebben a kérdést.

„Elvártuk volna a Szövetségi Képviselők Tanácsától, hogy végre egyértelműen foglaljon állást a felvetett ciánproblémáról, és oldja fel az RMDSZ választási ígéretei és cselekedetei közötti nyilvánvaló ellentmondást. A szombat reggel Marosvásárhely központjába érkező aktivista csoportot rögtön csendőrök és civilbe öltözött tisztek fogadták és igazoltatták, de mivel semmilyen törvényes kifogást nem tudtak emelni ellenük, sikerült eljutniuk az RMDSZ-gyűlés közelébe. A marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt a Mentsük meg Verespatakot-mozgalom aktivistái fogadták a gyűlésre érkező RMDSZ-es küldötteket, akiknek nyomtatott formában is kézbesítették a nyílt levelet. Bár voltak, akik nyitottságot és megértést mutattak a téma iránt, sokan arrogánsan és elutasítóan fordítottak hátat a felkínált levélnek. Egy csendőrök által körülzárt csoport transzparensekkel figyelmeztetett: »Nem lesz cián, ígértétek, mikor a szavazatunkat kértétek«, »Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó«, »RMDSZ, ne áruld el Verespatakot, elveszíted a sok szavazatot!«. A gyűlésen végül nem került napirendre a nyílt levél által felvetett téma, sőt azt még válaszra sem méltatta az RMDSZ. »Egy ekkora horderejű problémát nem lehet a szőnyeg alá seperni, még akkor sem, ha a probléma túl súlyos, túl felsőszintű ahhoz, hogy a romániai (magyar) sajtó egy része az arról való érdemi  tájékoztatást elbírja. Kelemen és Borbély miniszter urak az SZKT előtti napokban a TVR1 közszolgálati adó által a Verespatak-témában szerkesztett egyenes adásban való részvételüket visszautasították. Úgy tűnik, hogy levelünkre eddig az egyedüli válasz a civilruhás tiszt urak és csendőrség figyelmének ránk irányítása. De én akkor is számon fogom kérni az én ciánellenes szavazatomat rajtuk, ha ezentúl minden utcasarkon leigazoltatnak. Bár most megkérdőjelezem jóindulatukat és jószándékukat, hangsúlyozom azt is, hogy nem vagyok az RMDSZ ellensége, én az adott témában hozott döntéseiket és hozzáállásukat bírálom, arra kérve őket, térjenek vissza ígéreteikhez, és tűzzék nyilvános vitára a verespataki bányaprojekttel és a ciántehnológia használatával kapcsolatos álláspontjuk« – nyilatkozta Kovács Zoltán Csongor aktivista, a Zöld Erdély Egyesület elnöke.”

De ha ez nem lett volna elég, újabb nyílt levelet postázott szerdán az elektronikus posta, mégpedig Karácsonyi Zsigmondnak, a MÚRE elnökének címezve. Ebből meg az derül ki, hogy az újságírók érdekvédelmi egyesületének lófarkas vezetője az egyik aktivistát inzultálta azon oknál fogva, mert román létére egy magyar nyelvű transzparenst tartott a kezében.  Akit bővebben érdekelne, íme a levél:

Tisztelt Uram!

Ön február 25-én újságírói minőségben jelent meg, a Mentsük meg Verespatakot mozgalom tájékoztató és tiltakozó aktivistái között a Marosvásárhelyi Kultúrpalota előtt. Az akción körülbelül húsz, különböző nemzetiségű, kolozsvári illetve marosvásárhelyi önkéntes vett részt, magyar és román nyelvű transzparensekkel. Számunkra ez a normális erdélyi együttélés és nemzetiségek közötti szolidaritás megjelenése, a verespataki pusztító és illegális bányaprojekt elleni mozgalomban.

Az Erdélyre jellemző multikulturalitás, amely Verespatakot is alakította, a nemzetek közötti békés együttélés és közös munka számunkra igen fontos, megóvásra méltó értéket képvisel, amely által magyarként, románként vagy németként háborítatlanul élhetjük meg saját kultúránkat, használhatjuk és továbbvihetjük anyanyelvünket.

Úgy tűnik, mindez az Ön számára, szombaton csupán egy indok volt a botrányra.

Arra az incidensre reflektálunk, ami a tiltakozó akció során történt az Ön főszereplésével. Egyik, román anyanyelvű önkéntestársunkat szigorú, vádaskodó hangnemben szólította meg, amiért egy magyar (!) nyelvű transzparenst tartott kezében. Ön szemlátomást felháborodott azon, hogy egy magyar nyelvet nem ismerő személy tartotta a magyar nyelvű transzparenst. A jelenet számos szemtanúja előtt kiderült, hogy Önt felettébb zavarta az is, hogy a szóban forgó fiatalember nem verespataki lakos. Amikor magyar anyanyelvű önkéntesek felajánlották Önnek, hogy magyarul válaszolnak kérdéseire, visszautasította és vehemensen folytatta a transzparenst tartó önkéntes felelősségre vonását és provokálását.

Karácsonyi úr, tekintettel arra, hogy Ön újságíró, sőt a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, elvárjuk Öntől:

1. adjon magyarázatot román anyanyelvű kollégánk iránt tanusított diszkriminatív, provokatív hozzáállására;

2. nyilvánosan kérjen bocsánatot román nemzetiségű kollégáinktól;

3. magyarázza el, hogyan egyeztethető össze ez a diszkriminatív és kioktató hozzáállás az újságírói etikai kódex előírásaival;

4. magyarázza el, hogyan folytathatja hitelesen szakmai tevékenységét, amennyiben az Ön hozzáállása összeférhetetlennek bizonyul az újságírói etikai kódexel.

Mindannyian tudjuk, hogy Marosvásárhely (románul Târgu Mureş) két évtizede a nacionalista-soviniszta harcok csatamezejévé vált, és a magyarellenes sértegetések pedig szinte mindennapivá váltak, még bizonyos újságírók körében is. Itt az ideje, hogy megkérdezzük önmagunktól, engedjük-e átragadni ezt a soviniszta viselkedést? Van-e értelme annak, hogy soviniszta megnyilvánulásokkal provokáljanak minket magyarokat a románok, és fordítva?

Mi úgy gondoljuk, NINCS! Ön pedig, Karácsonyi úr, itt és most kaphat az alkalmon hogy bebizonyítsa, Ön is hasonlóképpen gondolja! Ez egy transzilván szellemiségű, normális gesztus lenne, egy olyan gesztus, amelyet nemzetiségtől függetlenül mindannyian megérdemlünk.

Érdeklődéssel várjuk nyílvános válaszát!

Tisztelettel, a Mentsük meg Verespatakot mozgalom néhány erdélyi, magyar es német anyanyelvű, önkéntese.

U.I.: A Népújságban megjelent cikket a szombati eseményről méltányosnak és objektívnek találtuk, gratulálunk hozzá Mózes Editnek.

Hans Hedrich,
Szegedy Zsófia,
Lészai István,
Kovács Zoltán Csongor,
Havadtői Krisztina,
Varga István,
Boros István

S mi ebből a tanulság? Miközben a romániai magyar sajtót elárasztja a verespataki bányaprojektet elfogadtatni próbáló, politikai alapon (is) nyomott PR-kampány, nem csoda, hogy a romániai magyar sajtó illusztris képviselője, mi több, az újságíró-szervezet elnöke, SZKT-s főnökeihez hasonlóan irritáltnak mutatkozik olyanokkal szemben, akik nem az ő álláspontján állnak. Szép példa ez a toleranciára és a szólásszabadság támogatására, nemde? Toleránsak vagyunk és meghallgatjuk mások véleményét, de csak addig, amíg ugyanazon véleményen vagyunk – szőhetnénk tovább a gondolatmenetet. Az RMDSZ vénülő korifeusai és seggnyalóik azonban látszólag még mindig abban a hitben vannak, hogy ők képviselik hitelesen egyes egyedül a romániai, erdélyi magyar közvéleményt. Márpedig egy Csonta Laci, egy Potozky Laci és egy Kovács Zoltán Csongor sokkal hitelesebb figura ma már az erdélyi magyarság körében, mint a legtöbb RMDSZ-es tökfej. Ideje lenne felismerni, hogy ez az aranybánya-ellenesség, az etnikai hovatartozástól független, minden PR-hadjárat ellenére egyre erősödő ellenállás nem fog eltűnni csak azért, mert a lezsírozott RMDSZ-fejek úgy akarják. A verespataki bányaprojekt támogatásába a ma még kormányon levő RMDSZ bele is bukhat akár. S meg is érdemelnék. Egyetlen félelmem, hogy egy ilyen bukásnak következményeképpen az egész erdélyi magyar közösség szenvedne visszavonhatatlan károkat, miközben a most „meggyőzött” RMDSZ-vezetők újonnan beszerzett vagyontárgyaikkal nyalogatnák sebeiket. S gondolom, sikerrel.

A megmozduló buzgalmárok szerint az a magyar diákok érdeke, hogy románul tanuljanak, mert az direkt jó nekik. A román diákok nem [...]]]> Igazi bicskanyitogató történet ez a marosvásárhelyi. Kiment néhány száz román egyetemista tüntetni a magyar kollégáik érdekében. Megható szolidaritás, mi? Akkor mondom másképp: kimentek tüntetni az ellen, hogy a magyarok anyanyelvükön tanulhassanak az orvosin.

A megmozduló buzgalmárok szerint az a magyar diákok érdeke, hogy románul tanuljanak, mert az direkt jó nekik. A román diákok nem akarnak szétválást, együtt akarnak tanulni a magyarokkal. Akiknek szerintük az az érdekük, hogy románul sajátítsák el a dolgokat, különben majd nem kapnak munkát az országban, satöbbi. Tudósítás minderről itt, meg itt!

A ne váljunk szét, le a szeparatizmussal elvnek alapvető szépséghibája, hogy mindössze az oktatás terére terjed ki. Pedig az volna a lebilincselő, ha nem csak a nyelvüket osztanák meg velünk, hanem a házukat, örökségüket, asszonyaikat. Miért pont az ne legyen közös? Ami viszont a jövőbeni boldogulást illeti, azzal kapcsolatosan nem igazán érzem őszintének a román diákok aggodalmát. Romániában több százezerre tehető azok száma, akik perfekt beszélik a románt, mégis éhen fognak dögleni maholnap, mert nem kapnak munkát. Értük mikor fognak az utcára vonulni?

Ennyit az érvekről. Aztán majd ha mindenki kimagyarkodja/kirománkodja magát és kölcsönösen elküldték egymást az anyjukba, akkor jöhetne a következő lépés, a valóban közös érdek követelése. Éspedig, hogy vállvetve szálljanak síkra a diákok: a MOGYE-n kizárólag németül oktassanak. Hogy a végzősök minél hamarább és minél könnyebben elhelyezkedhessenek az egészségügyben. Rögtön azután, hogy emigrálnak.