Megvolt az ünnep, a nép hazament. A szónokok harsogó szavait elfújta a szél, szanaszét szórva az üzenetek lényegét. Mi azért összeszedtük a töredékeket és egybeillesztve tálaljuk őket. Azt azonban figyelembe vettük, hogy a sok kusza körmondat és szóvirág miatt a lényeg időnként homályba maradt, ezért szigorúan a mondanivalókra szorítkoztunk, csak az üzenetek magvát ragadtuk ki. [...]
Olyan az egész, mint egy egy víruskampány. Első nézésre egyszemélyes freestyle-bemutatónak tűnt a műsor, aztán más is bekapcsolódott és fokozatosan látványos meccsé alakult az egész játék. Most viszont az egész átváltott disztroj MMA-ba. Mondjuk ilyenből még senki sem látott olyat, hogy térdig szarban állva adják elő a fájtot, [...]
Tudtuk, hogy népszámlálás-ügyben rezegni fog a léc, most viszont, a nagy időpont közeledtével, mégis telik a gatya. Annyi biztos, hogy erre az ügyre összefogott (majdnem) mindenki, s a legkisebb kételyre mindenhol azonnal tolvajt kiálltunk s rögtön csalást emlegetünk.
Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek össze kell fogniuk – hangoztatja Antal Árdád. Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere szerint vajmi kevés az esély arra, hogy Markó és Tőkés leüljön tárgyalni, de talán Kelemen és Toró megtehetnék. Antal kitért arra is, hogy új autonómiatervezetet készül kidolgozni – adja hírül a Krónika. Sajtószemle a tovább után.
Ilyesmiről írunk
összefogás ANI autonómia bűnözés baleset basescu Borboly Csaba botrány brüsszel cigányok Csíkszereda dna egészségügy fűtés gazdaság Hargita Népe hoki képviselő közlekedés kampány konfliktus kormány korrupció Krónika média magyar-román Marosvásárhely mogye oktatás Ráduly Róbert Kálmán rmdsz sajtó sajtószemle statisztika Székelyföld szenátor szenátus távfűtés törvénytervezet tüntetés tanügy tiltakozás Udrea választás választásokEzt gondoljátok ti
- menasag said Ló(fő)citrom: Szerintem ha annyit rágódott rajta, akkor meggondolta azt a felét is. Amúgy igazat adok neki a szakállassal kapcsolatban, mert sok-minde...
- Ló(fő)citrom said Bela: írjál jobbat, tökfej. Lehetőleg ékezetekkel. Teljesen szívesen lehozzuk itt. Florin: próbálj vitatkozni ezzel az egyoldalú, diszkriminatív kijel...
- B Bela said Borzaszto ocska es feluletes elemzes!!!
- menasag said Az a helyzet, hogy vállalta amit mondott…szóval akkor most mi a hézag ?
- Florin Bondor said “Nézzünk magunkba, s mondjuk ki: azért, mert pozitív diszkriminációt kellene alkalmazni, hogy megfeleljenek. A tipikus székely ember nem tud (jó...
- Lóbanán said L.L. nem nagyon a halottad?…de hiszen él a hitvány, így nem is lehet.
- Hagymási said Már láttam ! Anyád
- secui38 said Kedves vásárhelyért kampányoló paraszt testvér! Kár volt értékes idődet ilyen buta cikkecske megírására pocsékolnod. Baromfalva lakosaként úgy gondolo...
- egy angyal said Itt egyáltalán nem húszezewr eurókról, közbeszerzési konvenciókról és lakásfelújításról van szó kedveseim. Kicsit kotorjatok fel az emlékeket, s mindj...
- Portik Lorand said Az igen tisztelt Szerzo Urhoz szolnek: Kikerem magamnak a letaknyosozast! En nem hetvenkedek, de ha valaki kozepszerunek titulal annak bemosok egyet....
Doszár
- 2012. május (2)
- 2012. április (3)
- 2012. március (3)
- 2012. február (6)
- 2012. január (4)
- 2011. december (9)
- 2011. november (8)
- 2011. október (9)
- 2011. szeptember (10)
- 2011. augusztus (4)
- 2011. július (6)
- 2011. június (5)
Béjelentkezés












